Érdekes emberek

Csütörtök megint későn indult, a fent már említett okokból kifolyólag. Fél kettő körül hagytuk el a házat. Most az utunk a beszélő nevű New Market városrészbe vezetett, mivel sajnos előző nap nem sikerült a megfelelő nadrágot Kátyának megtalálni. Szerencsére itt már sikerrel jártunk sőt még egy pólót is sikerült neki beújítania. Vásárlás után hazajöttünk, mert ma már Kátya is dolgozott. Mivel mindenki elment dolgozni, úgy gondoltam itt a remek alkalom pár képet készíteni Aucklandról. Irány a főutca majd a tengerparti korzó. Este nyolcra már meg is jártam az egészet. Hazafelé a főutcán meghallottam egy utcazenészt, aki elképesztően jól gitározott. Mivel semmi dolgom nem volt leültem egy közeli padra élvezni a játékát. Közben elég érdekes dologra lettem figyelmes. Nem több mint húsz perc alatt két fiatal is odament hozzá és kért tőle pénzt és a negyven év körüli utcazenész meg mindkettőnek adott. Sőt az egyik srác háromszor is visszajött mert nem volt neki elég a pénz, amit kapott. A padra oda ült mellém egy ötvenöt év körüli fickó az ázsiai barátnőjével. Olyan harminc év körüli igen attraktív nő. Nekik is nagyon tetszett a zene és nekik is feltűnt a különös jelenség, hogy a saját „összekéregetett” pénzét más suhancoknak adja oda. Beszélgetésünk folyamán kiderült, hogy a nő koreai és negyvenöt éves. Én komolyan nem hittem el. Nagyon fiatalos és tényleg csinos nő volt. Én semmiképp sem gondoltam volna többnek, mint harmincöt. Körülbelül fél órát beszélgettem a fickóval, a nő meg csak csöndben ült mellette és végig áhítattal és tisztelettel nézte a férfit. Még csak jelét sem adta annak, hogy esetleg unatkozna, vagy zavarná, hogy nem vele foglalkoznak, csak ott ült feltűnően egyenes háttal (egy nyugati nőnek biztos nagy erőfeszítésbe került volna csak nyugodtan ülni és várni, amíg a férfiak beszélnek), én ilyet még sosem láttam, nagyon furcsa érzés volt. A fickóról, akit egyébként Jacknek hívnak kiderült, hogy mostanában ingatlan befektetésekkel foglalkozik, de korábban középiskolai tanár volt. Mivel tudta, hogy nekem sincs semmi dolgom mondta, hogy megmutat egy közeli szórakozó helyett, ahol épp valamilyen együttes lép fel. Belementem a dologba, úgy sem akartam még hazamenni. A nő majdnem az egész úton mögöttünk jött, kiderült hogy tud angolul, úgyhogy nem ez volt az oka a hallgatásának. Már tényleg kellemetlenül éreztem magam, hogy szegényt nem vonjuk be a beszélgetésbe, de őt látszólag egy cseppet sem zavarta. A szórakozó helyen megittunk egy sört, majd átmentünk egy másik bárba, ahol Jack megtáncoltatta a nőt. Nagyon jól tudtak táncolni és miközben táncoltak látni lehetett az erő érzelmeket köztük. De miután befejezték a táncot a nő megint egyenes háttal leült és csöndben figyelte az „urát”, a legfurcsább az volt, hogy a nő láthatóan boldog és vidám volt egész végig. Tényleg döbbenetes volt. Mielőtt elbúcsúztunk megkérdeztem tőlük, hogy hol a legközelebbi közért, mert mustárt vagy kecsöpöt kell még vennem a vacsorámhoz, mire Jack azt mondta, hogy nekik van otthon mustáruk meg steak szószuk, amit úgysem használnak, azt szívesen odaadja. Mivel elég messze volt a legközelebbi szupermarket ők meg a szomszéd utcában laktak belementem a dologba. Felmentünk hozzájuk odaadták a steak szószt meg a mustárt, meg adott egy névjegykártyát is, ha Aucklandben kell bármi segítség csak szoljak. Nagyon kedves emberek voltak, számomra mégis furcsa volt a nő szerepe, de talán még furcsább, hogy ő ezt a szerepet teljesen elfogadta. Mikor hazafelé mentem, még mindig ott volt az utcazenész. Gondoltam még hallgatom egy kicsit a zenéjét. Már csak én voltam az egyetlen hallgatója. Nem telt bele sok idő és vele is elkezdtem beszélgetni. Kiderült, hogy már tizenkét lemezt kiadott és hogy nincs is anyagi problémája. Azért játszik az utcán mert így több emberhez el tudja juttatni a zenéjét és nem csak azoknak akik fizetni is tudnak érte. Rákérdeztem, hogy miért adja oda azt a pénzt amit neki adnak a járókelők oda fiataloknak, arra azt felelte, hogy ők nem tudnak jól gazdálkodni és sosincs elég pénzük. Neki pedig nem számít a pénz. Mondtam, hogy én is szeretnék megtanulni gitározni erre tartott nekem egy kis gitárórát, majd a kezembe nyomta két cd-jét. Amikor elővettem a pénztárcámat, hogy azért mégis adjak neki valamit, akkor azt mondta, hogy ne adjak neki pénzt, hanem inkább mutassam meg a barátaimnak a zenéjét. Az sokkal fontosabb számára. Ezek után hazaballagtam, megvacsoráztam és megírtam ezt a kis történetet, de most már itt az ideje a lefekvésnek…